Új szerelvény, mégis tele van szennyeződéssel – egy apró részlet, ami később sok problémát okozhat

Egy felújítás alatt álló ingatlanban dolgoztunk, amikor megláttunk valamit az egyik új fürdőszobai vízszerelvénynél.  A szerelvény még gyakorlatilag új volt, a belsejében azonban már látható mennyiségű építési szennyeződés gyűlt össze.

Gondoltuk, ezt érdemes megmutatni. Nem azért, mert különleges vagy rendkívüli jelenség lenne, hanem éppen azért, mert egy felújítás közben nagyon könnyen előfordulhat. Később pedig már nem biztos, hogy bárki észreveszi, honnan indult a probléma. A kész fürdőszobában már fent lesz a mosdó, bekerül a bútor, elkészül a burkolat, és valaki felszereli a végleges csaptelepet vagy más szerelvényt.  

Vajon akkor még látszani fog, hogy hetekkel korábban por vagy törmelék került a rendszerbe?

Vajon emlékszik rá valaki?

Vajon egyáltalán ugyanaz a szakember végzi majd a végső szerelvényezést?

A gondos kivitelezés éppen ezért nem arra épül, hogy majd valaki később észreveszi.Hanem arra, hogy a problémát lehetőség szerint eleve megelőzzük.

Egy szabadon hagyott nyílás nem marad feltétlenül tiszta

Egy fürdőszoba felújítása során egymást követik a porral és törmelékkel járó munkák. Vésés, fúrás, csiszolás, vakolás, burkolás, csempevágás, fugázás és szerelés történhet ugyanabban a helyiségben.  

Ha közben egy csővég, vízkiállás, sarokszelep vagy más szerelvény nyílása szabadon marad, akkor nem különösebben nehéz elképzelni, hogyan kerülhet bele por, homok, vakolat- vagy ragasztómaradvány.

Ezért egy gondos szerelő a munkafázis befejezése után lezárja vagy megfelelően védi a szabad nyílásokat. Ez apróságnak tűnik, de éppen az ilyen apróságok választják el a „most működik” állapotot attól, hogy a rendszer hónapok vagy évek múlva is megfelelően működjön.


Felújítás közben több szakma dolgozik ugyanazon a területen.  A már elkészült vízkiállások és szerelvények védelme ilyenkor különösen fontos.

Nem csak kívülről kerülhet szennyeződés a rendszerbe

A másik lehetőség maga a csőhálózat. Új csővezeték készítése, átalakítás vagy javítás után maradhat a vezetékben kisebb mechanikai szennyeződés.  

Ez lehet például csővágásból származó forgács, tömítőanyag-maradvány, rozsda, homok vagy egyéb apró részecske. Amikor a vizet megnyitják, ezek megindulhatnak a vezetéken keresztül. Ezért találkozunk olyan gyakran a gyártói szerelési útmutatókban azzal az előírással, hogy a vízvezetékeket a végleges szerelvény csatlakoztatása előtt alaposan át kell öblíteni.

Az egyik csaptelep szerelési utasítása például már az első lépések között előírja a vezetékek törmeléktől való alapos átöblítését.  Egy másik dokumentáció ennél is tovább megy, és arra figyelmeztet, hogy a szennyeződés által okozott patronkárosodás nem tartozik a gyártói garancia alá. 

Ez jól mutatja, hogy az átöblítés nem valamiféle felesleges szerelői rutin. A gyártó is számol azzal, hogy a csővezetékben maradó szennyeződés károsíthatja a terméket.

Mi történhet egy csaptelepben?

A modern csaptelepek jelentős részében kerámia betét dolgozik. Két, pontosan megmunkált kerámiafelület mozog egymáson, és ezek szabályozzák a víz útját.

Ezek a szerkezetek megfelelő körülmények között nagyon tartósak és jól zárnak. A kemény mechanikai szennyeződést azonban nem szeretik. Ha homokszem, vagy más kemény részecske kerül a mozgó felületek közé, előfordulhat, hogy a csap nehezebben jár, nem zár tökéletesen, csöpögni kezd, vagy károsodik a betét.

De nem csak a kerámia betétes csapokról van szó.

Ez az egész történet ennél sokkal szélesebb.

A termosztatikus csaptelepekben eleve találunk szűrőket

A termosztatikus zuhany- és kádtöltő csaptelepek jó példák arra, mennyire komolyan veszik a gyártók a mechanikai szennyeződés kérdését. A termosztatikus keverőinek dokumentációjában például több helyen is találunk szűrőket. A hibakeresési táblázat külön lehetséges okként említi a szennyezett szabályozószűrőt, a szűrőtömítést, a visszacsapó szelepek szennyeződését, illetve a szelepfészekre került üledéket.

Több mai termosztatikus termékénél a műszaki adatok között eleve szerepel a beépített szennyeződésszűrő. Ez önmagában beszédes. Ha a mechanikai szennyeződés nem lenne valós probléma, a gyártók nem építenének külön szűrőket ezekbe a szerelvényekbe.

WC-tartályok, töltőszelepek és apró járatok

Ugyanez igaz a WC-tartályokra is.Egy modern töltőszelepben kis keresztmetszetű járatok, membránok és szabályozóelemek működhetnek.  Ha egy apró homokszem vagy más törmelék kerül megfelelő helyre, a szelep lassan tölthet, nem zárhat megfelelően, vagy folyamatos vízveszteséget okozhat. A problémát sokszor később már csak annyiból érzékeljük, hogy a WC időnként újratölt, vagy folyamatosan kis mennyiségű víz folyik a csészébe. A tulajdonos ilyenkor rendszerint a töltőszelepet látja hibásnak, pedig maga a hiba indulhatott egy egészen korábbi eseménnyel is, amikor szennyeződés került a rendszerbe.

Mosógép és mosogatógép – ezért van szűrő a vízbekötésnél

A háztartási gépeknél még látványosabb az összefüggés. A Bosch mosógépek szerelési és szervizanyagai kifejezetten foglalkoznak a vízbevezetés szűrőivel.

A gyártó leírja, hogy a szűrők a bekötőtömlő csatlakozásánál és a gép mágnesszelepének bemeneténél találhatók, és eltömődés esetén ki kell őket tisztítani. A Bosch és Siemens mosogatógépek esetében ugyanez jelenik meg. Ha a készülék nem kap megfelelően vizet, a gyártó egyik ellenőrzési pontja éppen az AquaStop vagy a vízbevezető tömlő szűrőjének eltömődése.  

Az útmutató külön bemutatja a szűrő eltávolítását és tisztítását, vagyis a vízzel érkező szilárd szennyeződés nem egyszerűen „csaptelepes probléma”.

Eljuthat egészen a mosógép vagy mosogatógép mágnesszelepéig.A kis keresztmetszetű szűrő ilyenkor eltömődhet, emiatt csökkenhet a vízhozam, vagy a készülék akár vízellátási hibát is jelezhet.

A nyomáscsökkentő sem szereti a szennyeződést

Sok ingatlan vízhálózatában nyomáscsökkentő is található. Ez a készülék a hálózati nyomásból stabilabb és a belső hálózat számára megfelelőbb nyomást állít elő. 

A Caleffi szakmai útmutatója egészen egyértelműen fogalmaz:

 a nyomáscsökkentőt szűrővel kell védeni.

Magas szennyeződéstartalmú rendszernél még akkor is külön, ellenőrizhető előszűrőt javasolnak a nyomáscsökkentő elé, ha maga a készülék egyébként rendelkezik beépített szűrővel. A gyártó arra is felhívja a figyelmet, hogy a szűrőnek hozzáférhetőnek és karbantarthatónak kell lennie.

A szűrő ugyanis nem olyan alkatrész, amelyet egyszer felszerelünk, aztán húsz évre elfelejtünk.Amit megfog, azt időnként el is kell távolítani belőle.

A visszafolyásgátlókat is képes megzavarni a szennyeződés

A Resideo egyik visszafolyásgátló szerelvényének hibakeresési táblázatában szintén szerepel a mechanikai szennyeződés. A dokumentáció szerint a szennyezett patron, a szelepfészek lerakódása vagy az eltömődött bemeneti szűrő működési problémát, alacsony vízhozamot, illetve nem megfelelő zárást okozhat. Ez ismét ugyanarra a következtetésre vezet. A vízhálózat tisztasága az egész rendszer működését befolyásolja. Nem csak azt a csapot, amelyből éppen vizet engedünk.

És akkor még nem beszéltünk az utcai csőtörésről

Egy fontos dolgot hajlamosak vagyunk elfelejteni. A mechanikai szennyeződéshez nem kell feltétlenül felújítást végezni a saját házunkban. Elég lehet egy utcai vízvezeték-hiba. Fővezeték-törés, hálózati javítás, vezetékcsere vagy egy nagyobb hálózati beavatkozás után a csőben lévő üledék megmozdulhat. 

A helyreállítás után a vízzel együtt homok, rozsda vagy más lerakódásból származó részecske indulhat el az ingatlanok felé. Ezért fordulhat elő az is, hogy egy olyan lakásban jelenik meg mechanikai szennyeződés, ahol évek óta semmilyen vízszerelési munkát nem végeztek. És éppen itt válik igazán érthetővé a központi mechanikai szűrő szerepe.

Nem azért kerül szűrő a rendszerbe, mert „rossz a víz”

Ezt érdemes külön kiemelni. Egy mechanikai előszűrő nem feltétlenül azt jelenti, hogy a szolgáltatott ivóvíz rossz minőségű. A feladata nem elsősorban a víz ízének vagy kémiai összetételének megváltoztatása, hanem az, hogy a vízzel érkező szilárd részecskéket még az érzékeny szerelvények előtt visszatartsa.

Ilyen részecske lehet például:

  • homok,
  • rozsda,
  • csőhálózati lerakódás,
  • fémforgács,
  • egyéb szilárd mechanikai szennyeződés.

A Resideo például komplett házi vízkezelő egységeket is kínál, amelyekben visszafolyásgátló, visszamosható szűrő és nyomáscsökkentő egyetlen rendszerben dolgozik.  Ez jól mutatja, hogy a mechanikai szűrés a modern épületgépészeti vízhálózatnak önálló, tudatosan tervezett része lehet.

Mit védhet egy megfelelő mechanikai szűrő?

Nem csak egyetlen csapot, hanem potenciálisan az egész mögötte lévő hálózat érzékeny szerelvényeit:

  • csaptelepeket,
  • kerámia betéteket,
  • termosztatikus keverőket,
  • WC-töltőszelepeket,
  • mágnesszelepeket,
  • mosógépeket,
  • mosogatógépeket,
  • nyomáscsökkentőket,
  • visszafolyásgátlókat,
  • egyes vízmelegítők és más berendezések vízoldali szerelvényeit.

A szűrő azonban nem mentség a hanyag kivitelezésre


A központi mechanikai szűrő nem arra való, hogy felújítás közben nyitva hagyjuk a csöveket és szerelvényeket.

Ha a kosz közvetlenül egy nyitott csapba vagy kiállásba hullik, azon a hálózat elején lévő szűrő már természetesen nem tud segíteni. Ezért több külön védelmi szintre van szükség.

1. A szabad nyílások lezárása

Ha egy munkafázis befejeződik, a nyitott csővéget, kiállást vagy szerelvényt megfelelően védeni kell.Nem azért, mert biztosan kosz kerül bele.Hanem azért, hogy ne is tudjon belekerülni.

2. A csőhálózat tisztán tartása

Csőszerelés közben is törekedni kell arra, hogy forgács, tömítőanyag és más idegen anyag ne maradjon a rendszerben.

3. Átöblítés

A szerelvények beüzemelése előtt a vezetéket a vonatkozó gyártói előírások szerint át kell öblíteni.  Ezt csaptelepgyártók kifejezetten előírják.

4. Szükség esetén mechanikai szűrés

A közműhálózat felől vagy a saját csőrendszerből (különösen ha kútvíz van használva) érkező mechanikai szennyeződést célszerű még az érzékeny szerelvények előtt megfogni.

5. Karbantartás

A szűrőt ellenőrizni és tisztítani is kell. 

És itt jön vissza a fényképen látható szerelvény

A fürdőszoba most még nincs készen. Most még látszik a szerelvény. Most még könnyű odahajolni és belenézni.

De néhány munkafázissal később lehet, hogy ott lesz előtte egy mosdószekrény. Felkerül a mosdó. Beszerelik a csapot. 

A tulajdonos pedig csak azt látja majd, hogy néhány héttel vagy hónappal később valami nem működik úgy, ahogy kellene. És akkor már kezdődhet a hibakeresés.

Vajon a következő szerelő észreveszi?

Ez az a kérdés, amit szerintünk felújításkor érdemes feltenni. Egy építkezés vagy felújítás sok ember munkájából áll össze. Lehet, hogy aki a vezetéket készítette, már nincs ott. A burkoló nem fogja tudni, mi történt a csővel két héttel korábban. A bútoros felteszi a szekrényt. A végső szerelvényezést pedig megint más végzi.

Ezért nem jó módszer az, hogy:„Majd aki felszereli a csapot, biztos észreveszi.” A gondos munkavégzés nem erre épít.

A jó kivitelezés nem továbbadja a problémát a következő szakembernek, hanem lehetőség szerint megakadályozza, hogy egyáltalán kialakuljon.

Ezért kell lezárni a szabad nyílásokat. Ezért kell átöblíteni a vezetéket. És ezért lehet indokolt a megfelelő mechanikai szűrés is.

Mit érdemes ebből hazavinni?

A szabadon maradó csővégeket és szerelvényeket érdemes lezárni és védeni. A frissen szerelt vagy átalakított vízhálózatot a végleges szerelvények üzembe helyezése előtt a gyártói utasítások szerint át kell öblíteni. Nem csak a kerámia csapbetét érzékeny a mechanikai szennyeződésre. Termosztatikus keverők, töltőszelepek, nyomáscsökkentők, mágnesszelepek, mosó- és mosogatógépek vízbemeneti rendszerei is tartalmaznak szűk járatokat, szűrőket és érzékeny alkatrészeket. Egy megfelelően kiválasztott mechanikai szűrő ezért az egész belső vízhálózat védelméhez hozzájárulhat. És egy utcai csőtörés vagy hálózati javítás után ugyanúgy hasznos lehet, mint egy újonnan kialakított rendszer első üzembe helyezésekor. De minden védelem közül az egyik legegyszerűbb továbbra is ez:

amit nem használunk, azt ne hagyjuk nyitva egy építési területen.

Pár forintos (akár egy zacskó is elég, és akkor a burkoló sem keni össze véletlenül az egész sarokszelepet) lezárás és néhány másodpercnyi odafigyelés néha egy későbbi patron-, szelep- vagy készülékhiba elkerülését jelentheti.

És ezért gondoltuk, hogy ezt a látszólag jelentéktelen részletet érdemes másnak is megmutatni.


Felhasznált források:

Bosch Home Magyarország – A vízbevezetés szűrőjének tisztítása.  A vízbemeneti szűrő eltömődésének és tisztításának bemutatása. 

hansgrohe Magyarország – Ecostat Comfort termosztátos zuhanycsaptelep.  Kerámiabetéttel, visszafolyásgátlóval és beépített szűrővel rendelkező termosztatikus szerelvény.

 hansgrohe Magyarország – Zuhanytermosztátok.  A gyártó a lerakódott szennyeződést a termosztát nehéz működésének egyik lehetséges okaként is megjelöli. 

Caleffi Magyarország – Nyomáscsökkentő cserélhető patronnal.  Beépített szűrővel rendelkező nyomáscsökkentő, 0,28 mm-es szűrőhálóval. 

Caleffi Magyarország – Ferde nyomáscsökkentő szelep.  Cserélhető betéttel és kivehető szűrővel rendelkező vízhálózati szerelvény.

Caleffi – Pressure Reducing Valves for Domestic Water Systems, nyomáscsökkentők és hálózati szűrés szakmai ismertetője.